volt is férfi meg nem is

A Nő mindig is gyereket akart, mióta csak az eszét tudta. Amikor tizennyolcat ütött az órája, konstatálta, hogy most már nyugodtan teherbe eshet, már nem ciki, már nem fog bekerülni a Tini Mamikba az MTV-n. Bármilyen férfit sodort is elébe az élet, ő mindenkiben csak gyermekei leendő apját kereste, és minden kapcsolattól életreszóló köteléket remélt. A futó kalandok sosem érdekelték, még azokkal is hosszútávra tervezett, akik erre tökéletesen alkalmatlannak bizonyultak már első ránézésre is.

Mert hát tudni kell, hogy ő hiába nézett rájuk elsőre, másodszorra vagy akár sokadszorra, nem látta az alkalmatlanságot, nem vett tudomást az intő jelekről és a hatalmas, pirosan lobogó zászlókról sem, amikre az volt írva: FUSS! MENEKÜLJ AZ ÉLETEDÉRT!
Megszépítette magának a valóságot, mindig csak azt látta, amit látni akart:
Egy férfit, aki talán végre szeretni fogja.

Azt gondolhatnánk, hogy aki gyermekei leendő apját keresi, az bizony megválogatja a delikvenseket, elvégre egy életet szándékozik leélni velük, de a Nő ennek ellenére nem rostált szigorúan. Neki szinte mindegy volt, csak szeresse valaki. Ő maga bárkit képes volt szeretni annak érdekében, hogy ne legyen egyedül. És hogy kik voltak azok a “bárkik”, az persze cseppet sem volt a véletlen műve.

Általában jóképű gazemberekbe botlott (tisztelet a kivételnek), akik a csillagos eget is leígérték a fiatal, naív kislánynak, aki megette az összes jól hangzó mesét úgy, ahogy volt. Álmokat szövögetett közös jövőkről, és már az első randin ellenőrizte, hogy a férfi vezetékneve passzol-e gyermekei tervezett nevéhez, és ő maga szívesen viselné-e azt sajátjaként.
Nem mintha komolyan számított volna a kapott eredmény, hiszen voltak hülye nevek is a listán, amiknek tulajdonosával ennek ellenére mégis összeállt. Mert hülye név ide vagy oda, a lényeg még mindig az volt, hogy szeresse valaki.

Rejtélyes módon ezek a fiúk mindig olyanok voltak, akik voltak is meg nem is. Mint az a bizonyos galamb az okos lány meséjében:
Mátyás Király azt a feladatot adta az okos lánynak, hogy hozzon is ajándékot meg ne is. Az okos lány fogott hát egy fehér galambot és Mátyás Király színe elé járult vele, de mielőtt átnyújtotta volna a madarat, hagyta, hogy az elrepüljön.
“Hoztam is ajándékot meg nem is.” -mondta.

A Nő is okos lány volt, és bár nem tudatosan, mindig megoldotta, hogy legyen is férfi meg ne is. Elvégre gyermekei leendő apját kereste, és az apa az számára valami olyasmi volt, ami van is meg nincs is. Hiszen volt neki apja, mármint fizikailag létezett egy ember, akit apának nevezhetett és aki életben is volt, csak éppen sosem volt jelen. Így a Nő rendre csak olyan férfiakat vonzott magához, akik valahogy sosem voltak jelen, sosem voltak ott igazán.
Néha szó szerint, fizikailag voltak elérhetetlenek, mert például másik országban éltek, máskor pedig érzelmileg bizonyultak hozzáférhetetlennek. Néha mindkettő. Azok voltak a legnehezebbek.

A Nőnek mindig volt valakije, mert rettegett az egyedülléttől, miközben észre sem vette, hogy mindvégig egyedül volt. Sokáig tartott erre rájönni, de egyszer rájött.
Aztán még arra is rájött, hogy valójában nem “egy férfire” vágyott, aki talán végre szeretni fogja, hanem arra, hogy az apukája szeresse. 
Aztán arra is rájött, hogy ez már nem fog megtörténni, de attól ő még szeretheti önmagát.
Aztán még arra is rájött, hogy ezt hogyan kell csinálni. Jól csinálni.
Aztán, amikor már szerette magát úgy igazán (úgy, ahogyan arra férfi korábban sosem volt képes) akkor egyszer csak megismerte A Férfit, aki úgy szerette, ahogyan ő szerette saját magát.
És akkor a Nő már nem volt többé egyedül.

(Ha szeretnél további tartalmakat kapni tőlem, csatlakozz a zárt olvasói klubhoz itt, és mondd el, miről olvasnál szívesen.)

fotó: Steindl Máté