Miben hiszek?

Azon képességgel jövünk világra, hogy tökéletes összhangban lévén saját magunkkal, kinyilatkoztatni tudjuk, mire és hogyan van szükségünk.

Mondják, hogy tiszta, ragyogó gyémántként születünk, mély kapcsolatban saját magunkkal. Talán az élet súlya által, vagy éppen a sok nehézségnek köszönhetően, az utunk során elveszítjük ezt az állapotot. Így vagy úgy, de a gyémánt fénye megkopik, a belső hang elnémul, többé már nem vagyunk biztosak döntéseinkben és abban, mi a jó nekünk. Tévútra érkezünk.

Az önmagunktól való elidegenedés eredményeképpen aztán szenvedélymentes életet élünk, nem leljük örömünket a hétköznapi tevékenységekben, munkánkban, kapcsolatainkban. Ez pedig a boldogtalanság, szürkeség érzetét kelti bennünk.

Ilyen esetekben a megoldást talán a körülmények javításában látjuk. Azt gondoljuk, ha megváltoztatjuk a környezetünket, vagyis több pénzt szerzünk, szebb házat veszünk, új munkát találunk, nyaralni megyünk és így tovább, akkor majd boldogabbak és elégedettebbek leszünk. És talán így is van, ideig-óráig. Ugyanakkor mivel a változás csupán a külső világunkat érintette, a belsőt nem, az elégedetlenség és boldogtalanság érzése hamarosan újra meg fog jelenni, mivel a valódi problémát nem oldottuk meg. Az ugyanis belül keresendő. Az életet szemlélve két dimenziót különíthetünk el: a horizontálisat és a vertikálisat.

Az élet horizontális dimenziója az a távolság, amelyet születésünktől halálunk napjáig megteszünk. A vertikális dimenzió pedig a kapcsolatunkat reprezentálja ezzel az utazással.

A transzformatív coaching esetében az élet vertikális dimenzióján, vagyis a körülményeinkkel való viszonyunkon dolgozunk. Célja a hiedelmeink, a világról és önmagunkról alkotott kép megkérdőjelezése. Mély beszélgetések által olyan új perspektívát kapunk, amelyből az élet és vele együtt a körülmények egy teljesen új oldalát fedezhetjük fel. Új felismerésekre és tisztánlátásra teszünk szert, amelyeknek köszönhetően megérthetjük, mi zajlik valójában az emberi tapasztalások mögött, amely megváltoztatja a gondolkodásmódunkat, és a körülményekhez való hozzáállásunkat. Ez az átalakulás végső szintje, a transzformáció. A belülről kifelé történő változás.

Mikor tudok segíteni?

-Ha úgy érzed, üres az életed

-Ha elakadtál

-Ha válaszúthoz érkeztél

-Ha tudod, hogy többre lennél képes annál, amit jelenleg nyújtasz

-Ha ugyanazokat a köröket futod újra és újra

-Ha érzed, hogy nagyszerű dolgokra lennél képes, de nem tudod, hogyan kezdj neki

-Ha szeretnéd megismerni önmagad

-Ha szeretnél egy mély kapcsolódást kialakítani önmagaddal

-Ha spirituális irányba fejlődnél

-Ha többre vágysz annál, mint ami van

-Ha félsz egyedül lépni és elindulni

-Ha szeretnéd a világot egy mélyebb megértéssel szemlélni

-Ha csak egy mély beszélgetésre vágysz, ami rólad szól


Szeretettel várlak egy 60 perces coaching beszélgetésre.

Kapcsolat
Mire számíthatsz

Egyik ügyfelem úgy fogalmazott: számára én voltam a nagy „Hogyan”. Híd az elméleti tudás és gyakorlati cselekvés között. Sokan olvasunk önfejlesztő, önsegítő, pszichológiai témájú könyveket, melyekből széles spektrumú elméleti tudáshoz jutunk, legtöbbször azonban a „hogyanok” elmaradnak, ezáltal a cselekvés is. Így ott találjuk magunkat ugyanabba a helyzetbe ragadva, okosabban, de semmiképpen sem előrébb.

Az ügyfelek általában egy témával, problémával érkeznek, ám azt tapasztalják, hogy a közös munkának köszönhetően nem csak az adott területen, hanem gyakran szokásaikban, teljesítményükben, kapcsolataikban, tehát egész életükben fejlődést érnek el.

Gyakran előfordul, hogy bár az új látásmódnak köszönhetően az ügyfél problémája megoldódik, mégis szeretné folytatni a közös munkát, mert kíváncsi, milyen további eredményeket érhet el a közös munka által. Az ember ugyanis, amikor részt vesz egy ilyen folyamatban, olyan, mintha gyorsítósávra lépne. A dolgok elkezdenek összeállni, különös véletlenek történnek, amelyek furcsa módon a javunkat szolgálják, és megtapasztalhatjuk a valódi emberi potenciált. Erről nehéz lemondani, az együttműködést azonban egy évben maximalizáljuk.

Ha te is hasonló erejű változásra vágysz az életedben, szeretettel várlak első, 60 perces konzultációdon. Gyere és találkozz önmagaddal!