amikor az utolsó madár is tovarepül

Jöttek-mentek a fiúk az életében, nem azért mert így akarta, hanem mert végül mindegyiket elveszítette. Egyedül viszont nem tudott létezni, mert amikor egyedül volt, az élete céltalanná vált és kiüresedett, mint a tejszínhabos flakon, amiből kinyomták a gázt, pedig még lett volna benne potenciál. Neki a kapcsolat adta a hajtóerőt: Ha volt mellette valaki, akkor nem volt hegy, amit meg ne mozgatott volna, és nem volt csillag, amit le ne hozott volna, csakhogy szeressék, csakhogy működjön, csakhogy megfeleljen és legyen mindörökké meg ásó, kapa, nagyharang. 

Akik látták a lányt, megszólták, hogy kapcsolatfüggő meg hogy valami baja van, de azt már nem mondták el, hogy mi a baj vele, vagy hogy mit kellene ezzel kezdenie. A lány így jobb híján elhitte magáról, hogy hibás és elkönyvelte, hogy ő márcsak ilyen: kapcsolatfüggő. 

A lány valójában mások szemén át látszott tükörkép volt csupán, mert önmagát a kapcsolatokból definiálta. Mint az árnyék, ami a test nélkül nem is létezhet. Ezért volt mindig akkora szüksége egy kapcsolatra. Ha szerették, szerette magát ő is, akkor elhitte, hogy értékes, mert volt aki látta benne az értéket. Ha nem szerették, nem szerette magát ő sem, akkor elhitte, hogy értéktelen, mert mások ilyennek mutatták őt.
Még túl fiatal volt ahhoz, hogy tudja: valójában minden tükör torz, így mások szemén át sosem látszódhat tisztán az ember.

Bármilyen fiúval hozta is össze az élet, bármilyen utat jártak is be együtt, végül mindig ugyanoda érkeztek. Arra a fájdalmas pontra, ahonnan a lány már tapasztalatból tudta, hogy nincs visszaút. Ez persze nem jelentette, hogy ne küzdött volna az elkerülhetetlen ellen, éppen ellenkezőleg. Nagyon is küzdött. Újra meg újra. De aztán mindig ugyanaz történt, ugyanúgy.

A Másik egyszer csak távolodni kezdett tőle. Elérhetetlenné vált, mint aki falakat emelt maga köré. Kezdetben csak ideiglenesnek bizonyultak e falak, aztán egyre szilárdabbá váltak, mígnem masszív korláttá kövültek, amin a lány többé nem tudott áthatolni. Kérlelt, küzdött, könyörgött, kiabált, szépen és csúnyán, de hiába. Hiába nyújt a másik után, nem érte el. Minél többször történt meg a dolog, ő annál korábban ismerte fel az első jeleket, és annál biztosabban tudta, hogy a folyamat kezdetét vette.

Beszélt hozzájuk, de azok mintha nem is hallották volna.
Nagy gesztusokat tett értük, de azok mintha nem is látták volna.
Megölelte őket, de azok mintha nem is öleltek volna vissza.
Kérdezte őket, de azok mintha nem is válaszoltak volna.
Kérlelte őket, de azokat mintha nem is érdekelte volna.
Türelmes volt és megértő, de azok mintha nem is értékelték volna.
Aztán dühös volt és csalódott, és azok mintha nem is értették volna.
Ott voltak, de mintha ott sem lettek volna…

A közéjük férkőző hideg némán és megfoghatatlanul kezdte felzabálni, ami addig felépült, és a lánynak végig kellett néznie, ahogy minden elhal, amit valaha szeretett. Nem tehetett ellene semmit. Miután alárendelte magát a kapcsolatoknak és mindent feláldozott, végül kizsákmányolva talált magára, egyedül.
Mint a fa, amiről leették az összes gyümölcsöt, elhagyatottá vált, amikor az utolsó madár is tovarepült.

A lány minden csalódással egyre biztosabbá vált abban, hogy nagy baj van vele. Olyan volt, mintha valamiféle megfoghatatlan üvegbúra venné őt körül, ami ellehetetleníti, hogy hosszútávon kapcsolódjanak hozzá. Aki mégis átjut a búrán, azt idővel ugyanúgy kívülre taszítja egy láthatatlan erő, és végül a lány egyedül végzi, magányosan.

Hosszú évekig futotta ezeket a köröket, aztán valami mégis változni kezdett.
A lány minden csalódással egyre bölcsebbé és érettebbé vált.
Kezdte felismerni, hogy a legtöbb kapcsolatot nem is együtt építették, hanem ő építette egyedül, míg a Másik csak használta azt.
Kezdte meglátni, hogy a búra valójában nem is körülötte van, hanem azok körül, akiket kiválaszt magának, és hogy elérhetetlenségük jelei már a kezdetekkor ott voltak, csak ő a nagy szimbiózisban nem vette észre ezeket.
Kezdte megérteni, hogy őt úgy hívják: Szorongó Ambivalens, a Másikat pedig úgy: Elkerülő.

(Ha szeretnél további tartalmakat kapni tőlem, csatlakozz a zárt olvasói klubhoz itt, és mondd el, miről olvasnál szívesen.)

fotó: Steindl Máté